Belépés
Elfelejtettem a jelszavamat

Ki a legjobb barátnő/barát?

2018-08-20

Sziasztok. Mint a címből is látjátok, most arról szeretnék írni, hogy ki is lehet nekünk az igazi barátnőnk/barátunk.
Először is ne külső alapján ítéljük meg, hogy jó barátunk lesz-e vagy sem. Ha megismersz valakit és jóba leszel vele akkor ne egy hét után mond, hogy ő legjobb barátod, mert szerintem egy hét alatt nem lehet eldönteni, hogy ő lesz-e a legjobb barátnőd/barátod vagy sem. Nekem is vannak legjobb barátnőim és van egy legjobb fiú barátom. Velük se lettem egyből nagyon jóba kellett egy kis idő míg megbízok bennük. Én onnantól mondtam azt, hogy a legjobb barátaim, mikor már annyira megbíztam bennük, hogy elmondtam minden bánatomat és ők mindenbe próbáltak segíteni. Az is lehet, hogy valakivel annyira jóba lesztek, hogy best friendek lesztek, de az lehet, hogy ez nem örökké marad így. Ezt tapasztalatból mondom. Nekem is volt még egy legjobb barátnőm, de egy hülyeség miatt összevesztünk és hát azóta nem nagyon beszelünk, amit én nagyon sajnálom, de ebben a helyzetben a többi igaz barátom mellettem állt és segítettek.
Szóval ne egy hét után mond azt, hogy ő a legjobb barátod/barátnőd, mert lehet később 2-3 hét után hátba támad és csak azért akart veled jóba lenni, hogy később kiszúrjon veled.
Én azt tanácsolom ne mindenkibe bízatok meg bárkivel, és mielőtt megbíznátok valakibe azélőtt jól ismerjétek meg.


#B

Hozzászólások (0)